Mikor még egészen picurkák vagyunk, akkor szüleink, nagyszüleink sokszor azzal próbálnak lefoglalni minket, hogy mesélnek vagy énekelnek nekünk. Biztos vagyok benne, hogy neked is olvasott fel valaki és lehet, hogy neked éppen az óvónéni volt az a személy, akinek a mesélését élvezettel hallgattad. Később pedig, mikor már elsajátítottad az olvasás tudományát, akkor talán neked is volt olyan mesekönyved, amit szívesen lapozgattál és újra meg újra elolvastad. Nekem is volt ilyen könyvem.
Az első gondolat
Első nekifutásra Pásztor Árpád: Princesz című könyvére esett a választásom. Ez egy nagyon tanulságos mese, mely a szegények és gazdagok közötti különbséget mutatja be. Valamint azt, hogy hogyan viselkedünk, ha előítéleteink vannak és hogyan akkor, ha nincsenek. Nagyon sokszor elolvastam, számomra nagyon kedves könyv volt.
Aztán gondolkodtam és rájöttem, hogy tulajdonképpen van egy másik könyv is, amit szintén sokat forgattam a kezeim között. Olyannyira, hogy már majdnem szétestek a lapjai.
Coffi, Pocak, Paprika
Ez pedig nem más, mint Marék Veronika: Coffi, Pocak, Paprika című könyve. Nagyon különleges könyv volt. Merthogy nem mesék voltak benne. Három általános iskolába járó fiatalról szólt, akik között nagyon szoros barátság alakult ki. Nos, ők leleveleztek egymással. A levelek pedig az első osztályban tanult folyóírással voltak megírva. Így ez a könyv, egy levelezős könyv volt. Az egymásnak küldött levelekből ismerhettük meg őket és azt, hogy mennyi minden történt velük. Teljesen életszerű volt az egész. A levelek írása közben, feladatokat is adtak egymásnak, aminek mi is részesei lehettünk, nekünk is meg kellett oldani a feladatokat.
A karakterek neve pedig nagyon beszédes volt. Coffi a két copfjáról kapta a nevét, Pocak arról, hogy volt egy kis pocakja, Paprika pedig a csúcsos pirosas sapkájáról. És rengeteg vicces dolog történt velük. Elcserélték véletlenül a szatyrukat, de az egyikben focilabda volt, a másikban pedig káposzta. Így Coffi a vásárlás után a focilabdát gurította az anyukája elé, míg Pocak a káposztát Paprika lába elé, hogy focizzanak.
Aztán ott volt az a történet, amikor Coffi indiántáborba ment és a levelében számolt be két barátjának az eseményekről. Szóval a rengeteg egymásnak írt levélen keresztül ismerhettük meg őket és férkőztek be a szívünkbe. Hogy miért a többes szám? Mert valahogyan a testvérem is kezébe vette ezt a könyvet és, mint később kiderült, ő is nagyon szerette.
Jó lenne folytatni
Azt hiszem, nagyon szívesen olvastam volna még ebből a könyvből további részeket. Jó lett volna látni, hogy a három fiatal, az általános iskola után, hogyan változik és velük együtt, hogyan változnak a levelezési szokásaik. Vajon milyen sűrűséggel írnak egymásnak továbbra is, kivel mi történik a középiskolában, kit merre sodor a szél? Coffi meddig marad hű a nevéhez a frizurájával, Pocak mikor kezdi elveszteni a pocakját és Paprika mikor váltja le a csúcsos sapkáját, mondjuk baseball sapkára. Felnőttként is megmarad-e a jó viszony, tovább adják-e a gyermekiknek a levelezés örömét?
Emlékszem, ennek a könyvnek a hatására kezdtem el először leveleket írogatni. Szerettem volna valami hasonlót én is létrehozni, talán azért is élvezem most olyan nagyon az írást. Tulajdonképpen mind a két könyv sokat adott nekem a betűiken keresztül.
Nagyjából egy évvel ezelőtt kérdezte meg tőlem a testvérem, hogy megvan-e még ez a könyv. Mesélt a gyermekeinek róla és szerette volna megmutatni nekik, hogy miről is beszél. Azt hiszem ez a könyv tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis, ami minket illet. Él tovább egy másik generáció által és ontja magából a jobbnál jobb sztorikat, melyek levél formájában születtek.
Neked milyen gyermekkori kedvenc könyved vagy könyveid voltak? Te is szívesen lapozgattad akár rongyosra a kedvenced lapjait?
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: Moly.hu
#bloggerképző
