Szomorúan tapasztaltam, hogy a mentális gondokkal küzdő betegekre senki sem gondolt, amikor megszólalt a „korona” harsona. Mintha ezek az emberek nem is léteznének. Vagy, ha gondolt is, eltűnt a süllyesztőben. Jó hosszú idő kellett, mire végre azt láttam, hogy egy-két emberben elkezdett motoszkálni, hogy milyen sokan pánikoltak a hírek hallatán. Talán csak senki sem mert a témához nyúlni, mert akkora volt a káosz és a zűrzavar a Covid körül.
A Covid kapcsán nem igazán szerettem volna írni, mert ez egy igazán megosztó téma. Igaz, volt már egy bejegyzésem, amivel szerettem volna én is segíteni. Viszont azt látom, hogy rengeteg ember maradt benne abban a félelemmel teli állapotban, ami az egészet belengi. Egy pánikbeteg emberre pedig ez, kifejezetten veszélyes. Sok, lelkileg egészséges embert is megviselt az, amivel és ahogyan ezt az egészet tálalták.
A média hangja
A szavaknak hatalmas erejük van, erről már írtam, amikor is trójai falóként említettem őket. Ma, amikor már számtalan úton lehet tájékozódni a hírekről, nagyon fontosnak tartom a szelektálást. Sok éven keresztül tartottam magam ahhoz, hogy minden este nézzem a híradót, hogy tudjam, mi történik a nagyvilágban. Aztán eljött az a pont, amikor úgy éreztem, besokalltam. Nyomasztóan kezdett el hatni rám a rengeteg hír és azt vettem észre, hogy többször is úgy állok fel a híradó után, hogy félelem uralkodik el rajtam. Na, akkor tettem pontot az egész tévénézés végére. Ma már több, mint 4 éve csak beszélgetések során tudom, milyen műsorok vannak benne.
Aztán jött a Covid, én pedig elkövettem azt a hibát, hogy a nagy bejelentések kapcsán, megnyomtam a távirányító gombját és elkezdett ömleni a tévéből a félelem, a szorongás és a pánik. Igen, számomra ezeket jelentették a hírek és a nagy bejelentések. Olyan szinten szakadtak rám a pánik hullámai, hogy ha nem tanultam volna meg annak idején kezelni ezeket, akkor újra maga alá gyűrt volna. Pillanatok alatt jutottak el a gondolataim olyan mélységekbe, ami a teljes kilátástalanság állapotába hajszoltak.
Mert azért valljuk be, hogy az ember az egészségét nagyon félti, és ha közlik vele, hogy terjed egy betegség, amit bárkitől elkaphat, akkor mindjárt bekapcsol a szorongás. Minél súlyosabb betegséget emlegetnek, annál nagyobb lesz a félelem, ami aztán pánikot szül. És nagyon nem mindegy, hogyan reagálsz. Mert lehet úgyis, hogy félsz, szorongsz és bezárkózol, de lehet úgyis, hogy tudatosan odafigyelsz mindenre, elővigyázatos és óvatos leszel. A kettő között pedig óriási különbség van.
Gyengítsd a nyomást
Sokan vannak, akiknek vannak alapbetegségeik, ezért joggal gondolják azt, hogy van félni valójuk, hiszen még a csapból is ez folyik. Mi a teendő? El kell zárni a „csapot”. Hidd el, ha nem lesed állandóan a médiát, akkor is eljutnak hozzád a hírek. Akkor is tudni fogod, hol kell a maszk, mikor mehetsz vásárolni, lesz-e suli vagy sem. Amíg sokan a híreket hallgatták és az Operatív törzset, addig én írtam, olvastam, kiültem az erkélyre a lányommal és hallgattuk a madarakat, napoztunk és beszélgettünk. Simán elmentem a gyógyszertárba kiváltani a szomszédoknak a gyógyszert, vásároltam nekik a boltban, beszélgettem velük és hasznosnak éreztem magam.
Három nap telt el úgy, hogy nem találtam a helyem, ki akartam törni az egészből és azt éreztem, hogy szinte belefeszülök abba az ellenállásba, ami bele akar lökni újra a pánikbetegségbe. Élni akartam ugyanúgy tovább az életem, mint eddig, nem akartam, hogy bármi is megváltozzon. Még a paranoia is eluralkodott rajtam, mikor lementem a boltba, mindenhol a vírust láttam. Csak ne érj semmihez! Na, itt telt be a pohár nálam. Leültem, végig gondoltam ezt az egészet és elkezdtem kielemezni, hogy mi is történik valójában és miért reagálok így?
Kibillenés után térj vissza a középpontba
Az első felismerésem az volt, hogy abban a pillanatban, ahogy elterjedt a hír, itt a vírus és viseljünk maszkot, meg gumikesztyűt, automatikusan mindenhol a vírust kezdtem látni. Szerintem mi emberek, gondolatban, sokkal gyorsabban terjesztettük a vírust, mint ahogy az valójában történt. Gyakorlatilag nem is akartam semmihez hozzányúlni. Frusztráció uralkodott el rajtam, paranoia. Ahol lehetett, a könyököm és a lábam kezdtem el használni. Hamar rájöttem, hogy ez nem normális, hiszen úgy jelent meg előttem minden, mintha egy számítógépes játékot játszanék, amelyben egy világot elárasztó vírus ellen kell harcolni. Piros betűkkel villogott előttem a vírus szó.
Mindenki a lélegeztetőgépet szajkózta. Nincs elég! Nem éljük túl! Akinek plusz betegsége van, pláne nem éli túl! Olaszországból érkező Facebook videók tömkelegéből ömlött ránk a pánikok pánikja. Itt már akkora para volt bennem, hogy 0-24-ben mást se csináltam, csak a tudatos légzésre koncentráltam, hogy legalább a roham ne jöjjön. Ebben a pillanatban pedig hatalmas hála telepedett rám, hogy annak idején megtapasztaltam, milyen is az a pánikbetegség. Hogy miért? Mert ennek kapcsán sikerült kiismernem azt, hogyan is működik a félelem. Azt, hogy a félelem erejét fel is lehet használni.
Aztán ott volt a másik hatalmas félelmem, mi lesz a munkahelyemmel? Tudok majd dolgozni? Mi lesz a bevételi forrásommal? Ki húzzák a lábam alól a talajt? És itt beindultak azok a gondolatok, amik bár szintén félelemmel és szorongással vannak tele, de mégis előre visznek. Cselekvésre késztetnek. Rájöttem, hogy sokkal jobban tartok attól, hogy esetleg nem jut étel az asztalra, nem tudom fizetni a számláimat, mint attól, hogy beteg leszek. És neki álltam mérlegelni. Mi a jobb? Ha úgy ér utol a betegség, hogy van munkahelyem vagy úgy, ha nincs. A választ nem nehéz kitalálni. Nyilván az a legjobb, ha nem is ér utol.
Így nézz szembe a félelmeddel
Megszületett bennem a döntés, ha szakad a kötél a munkahelyemen, akkor beállok én is az első sorba és irány a kereskedelem. Addig pedig körbenéztem a környezetemben és felajánlottam a segítségemet azoknak az idős embereknek, akik most még nehezebb helyzetbe kerültek. Ennek következtében pedig annyi szeretet ömlött rám, ami hatalmas energiával látott el. Március 16-ával leállt az iskola, visszaestek a megrendelések, gyakorlatilag megállt a világ. Legalábbis bizonyos helyeken. Máshol meg hihetetlen mértékben lett még több munka.
Kiderült, van lehetőségem tovább dolgozni, így tettem a dolgom és kizárva a média által gerjesztett pánikot, éltem tovább az életem, alkalmazkodva az új élethelyzethez. A célom a fent maradás volt. A médiát szelektáltam, Operatív törzset nem hallgattam. Így is mindig tudtam, mikor mi lépett hatályba. Ha fel kell venni a maszkot, felveszem, de amint szabad a pálya, már dobom is le az arcomról. Jövök-megyek, nem korlátozom magam.
Ne féltsd túl magad!
„Lélektanilag a pánik azt jelenti, hogy az ember elveszti a realitásérzékét. És nem óvatos, hanem túlfélti magát. Ez az igazi veszély, a legnagyobb veszedelem jelenleg.”
Müller Péter
Nem vitatom, hogy van ez a vírus vagy legalábbis valami, de sokszor adódnak kételyeim, hogy mi is ez most valójában. Éppen ezért, azt a „játékot” játszom, hogy inkább csak óvatos vagyok, és semmiképp nem engedem, hogy eluralkodjon rajtam a vírus által gerjesztett pánik. Ugyanakkor pl. nem vásároltam fertőtlenítőt, semmilyet és semennyit. Bőven megelégedtem a szappannal. Hogy miért? Nem akartam bajlódni vele, nem akartam érezni az illatát, de leginkább azt nem akartam, hogy tolja a fejembe folyamatosan azt a gondolatot, támad a vírus. Nem álltam neki nagytakarítani, hiszen nem volt rá szükség. Ha amúgyis tiszta a lakás, akkor minek? Lakásban élek, nem kórházban.
Nincs páncélom, engem is megtalálhat ez a vírus, de nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotban talál meg. Egy szorongással, félelemmel teli embert kap, aki egészen a depresszióig jutott és rohamokkal küzd vagy ezzel ellentétben, egy lelkileg sokkal jobb állapotban lévőt.
Ne tedd „családtaggá” a vírust
Összegezve, ha szembe akarsz nézni a vírus okozta, de a média által terjesztett félelemmel, akkor első körben, a média hangját vedd lejjebb. Szelektálj a hírek között és mindennek nézz utána, mielőtt hagyod, hogy a gondolataidba férkőzzenek a negatív hírek. Igazán meg fogsz lepődni, hogy ugyanazt a dolgot, hányféleképpen fogják eléd tárni. Mint mondtam, a szavaknak ereje van és hatalmuk.
Keress magadnak más elfoglaltságot, írj, olvass, rajzolj, süss egy sütit vagy kettőt. Vigyél belőle a szomszéd néninek vagy bácsinak. Nézz filmet reklám nélkül, hihetetlen felszabadító, ha nincs benne reklám. Hívd fel azokat az embereket, akiket már régen láttál, beszélgess velük bármiről, aminek semmi köze a vírushoz. Ettől még nem dugod homokba a fejed és a vírus sem tűnik el, de nem is kell őt társnak választani a mindennapi életben. Keress meg olyan embereket, akikről tudod, hogy segítségre szorulnak. Ha segítesz másokon, magadon is segítesz, hiszen önbizalommal tölt el az, hogy cselekedtél valami jót.
Az ütőkártya
A legvégére hagytam a legnagyobb ütőkártyámat. A neve Garbhadípa. Három fantasztikus ember, mögöttük egy szintén fantasztikus csapattal. Ők a vírus legintenzívebb időszakában, minden egyes nap, pontban reggel 6 órai kezdettel, különleges meditációt tartottak. Az első felében beszéltek a mindennapi életben felhasználható dolgokról, a második felében pedig rámeditáltak.
Ők tették fel az i-re a pontot, általuk lettem igazán tettre kész. Velük indítani a reggeleket, olyan, mint a kávéfüggőnek a reggeli kávé. Bár én mindig dolgoztam már, mire ők elkezdték a napi meditációt, ezáltal nem tudtam úgy elmélyülni a meditációban, mint ahogy szerettem volna, ennek ellenére ki nem hagytam volna egy reggelt sem, hogy ne tartsak velük. Az, hogy beszéltek hozzám, mindennél többet jelentett. A legfontosabb, hogy vírusmentesen szóltak hozzám.
Napról napra jobban éreztem magam, lecseréltem a Covidot rájuk. Én őket választottam, a lelki egyensúlyt, a családomat, a barátaimat, a szomszédokat, a munkámat, de elsősorban saját magamat. Szeretek pánik nélkül élni. Szeretek lélegezni. Szeretek szabad lenni. Szeretem, hogy a gondolataim én határozhatom meg. A Covid korlátozás ma már csak két dologban nyilvánul meg, 1,5 m távolság egymástól, meg a maszkhasználat (ezek sem mindenhol, hiszen pl. a tömegközlekedésben kivitelezhetetlen a távolságtartás). Ezeken kívül, gyakorlatilag azt csinálsz, amit csak akarsz.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: Pixabay
#blog #blogger #covid #korona #vírus #pánik #szorongás #félelem
