Kicsit visszamennék most 2019-be, hiszen év végére még jutott egy miskolci kiruccanás. Az úti célunk pedig nem volt más, mint megnézni az ott közlekedő adventi villamost. Miskolcon minden évben teljesen másként néz ki az adventi villamos, így idén kicsit mustár sárga színű volt a külseje, belül pedig számomra lenyűgözően volt feldíszítve és kidekorálva.
Nem az én ötletem volt, hogy szeretnék elmenni, megnézni, de 19 év után, találkoztam valakivel, aki mindenképp szerette volna ezt megmutatni nekem és én nagyon hálás vagyok neki ezért. Nagyon vártam ezt a programot, de ugyanakkor belegabalyodtam az érzéseimbe is, hogy vidékre utazom. A hangsúly pedig nem a vidéken van, hanem az utazáson. Legyűrtem magamban ezeket az érzéseket, hiszen tudtam, hogy olyan emberrel fogok utazni, akinek a társaságában egyrészt fantasztikusan érzem magam, másrészt pedig olyan biztonságot nyújt számomra, ami elképesztően jó érzés.
Eljött a várva várt nap és én olyan izgatott voltam, mint egy gyermek, aki a Disneyland-be eljutva, mindenféle játékra fel szeretne ülni. Nyoma sem volt sem félelemnek, sem szorongásnak, csak a várakozás öröme volt meg bennem. A vonatunk a Keletiből indult, oda még ketten érkeztünk, de ott találkoztunk még 4 fantasztikus emberrel. Ők amolyan huszonéves társaság volt, de olyan emberek, akikkel bármikor szívesen találkozom újra.
Felszálltunk a vonatra, bennem pedig csak ekkor tudatosult, hogy tulajdonképpen mit is csinálok, de addigra már olyan felszabadult érzésben volt részem, hogy az a vonat akár a világ végére is mehetett volna, akkor is rajta maradok. Pár évvel ezelőtt még a gondolatát is elutasítottam a vonatozásnak és bár nyáron már eljutottam Debrecenbe, ez az utazási élmény, messze túlszárnyalja azt. A különbség pedig abban tudható be, hogy akkor fogalmam sem volt mi vár rám, itt viszont már pontosan tudtam, hogy vonatozni sem rosszabb, mint felülni bármilyen tömegközlekedési járműre. Félelemnek és szorongásnak nyoma sem volt, úgy eltűntek, mintha soha nem is léteztek volna.
Ekkor pedig elindult a vonat, én pedig fülig érő vigyorral az arcomon, adtam át magam az utazás örömének és hittem végre el, hogy tényleg itt vagyok, tényleg velem történik mindez és igenis képes vagyok erre is. Ha te még sosem küzdöttél pánikrohamokkal, sosem szorongtál ilyen helyzetben, akkor biztosan nem érted, hogy mi ebben ekkora szenzáció. De ha úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy igenis félsz és szorongsz, és igenis eluralkodik rajtad is a roham, akkor ezeken a sorokon keresztül üzenem neked, hogy el lehet jutni idáig.
Nagyjából három órát utaztunk, mire elértük Miskolcot, ott pedig egész napos bérletet vettünk, hiszen a cél az volt, hogy az adventi villamoson sokat utazunk. A kis csapat minden tagjánál volt fényképezőgép és kamera, kivéve engem, meg egy másik lányt, aki a párjával érkezett, így kettőjüknek volt egy gépük. De mi sem maradtunk ki a sorból, hogy képeket készítsünk, olyanok voltunk, mint a riporterek mellett a kamerás és fotós, aki mindent megörökít.
Kicsit várnunk kellett a villamosra, ami még nem a mi villamosunk volt, de kis csapatunk tagjai, mérnöki pontossággal célozták be, hogy meddig kell utaznunk, hogy a szembejövő adventi villamosra át tudjunk szállni. Közben még egy gyors vásárlásra is futotta, melynek során beszerzésre kerültek szilveszteri maszkok, így többek közt egy sikolyos álarc is, mely rögtön betöltötte funkcióját. Mi pedig gyakorlatilag 20 percen keresztül, szó szerint röhögtünk, én pedig már nem is tudom, hogy aznap hanyadjára léptem át a saját határaimat, de ott akkor abszolút nem tudott érdekelni, hogy kinek mi a véleménye rólam, rólunk.
Terveink között szerepelt, hogy kisvasúttal is utazunk egyet, melyen fatüzeléses kályha működik, de erről sajnos lecsúsztunk, elment előttünk az utolsó járat. Annyira azonban nem zuhantunk magunkba, felpattantunk a következő villamosra és úgy döntöttünk, hogy jól bekajálunk. Miután megtömtük a hasunkat, a finomabbnál finomabb ételekkel, elindultunk, hogy esti pompájában is lássuk ezt a gyönyörűséget. Tudtuk, hogy amikor ezt a kört befejezi a villamos, akkor tart egy jó fél órás szünetet, így alkalmunk lehet őt üres állapotában is körbefotózni.
És láss csodát, nem csak mi fotóztunk, hanem több, mint egy tucat ember. Erre a szépségre mindenki kíváncsi volt, mi pedig azon a napon már nem is tudom hanyadjára voltunk emelkedett hangulatban és viselkedtünk úgy, mint a gyerekek. Igyekeztem én is megörökíteni a villamos karácsonyi berendezését, melyet nagy hozzáértéssel készítettek gondos kezek.
Igaz, akkor már legalább háromszor utaztunk rajta és ha valaki azt mondja nekem azelőtt, hogy villamoson utazni fantasztikus érzés, biztos, hogy elgondolkodtam volna azon, hogy vajon jól van-e összerakva odabent. Most pedig ott voltam én, aki beragadt az érzelmei fogságába 10 évvel ezelőtt, aki az elmúlt 3,5 évet azzal töltötte, hogy szabaduljon a pánikrohamok okozta sok szarságból, aki elvesztette önmagát és igyekszik megtalálni. Ott álltam azon a villamoson, amit adventi villamosnak hívnak, és ami elhozta számomra is a fényt, ami megvilágította a lelkem azon darabját, amit már régóta sötétség vett körül.
Én pedig hálás vagyok. Hálás vagyok a 19 év után újra felbukkanó embernek, aki hívott, hogy tartsak vele, a kis csapatnak, akik barátsággal vettek körbe, Miskolcnak, hogy létrehozta és megalkotta ezt a csodavillamost.
Eljött az este, és vele együtt az idő, hogy újra vonatra szálljunk és visszainduljunk Budapestre. A fülkében való utazás, pedig igen hangulatos volt, főleg, hogy valami okból kifolyólag, nem igazán volt világítás. Méltó lecsendesítése volt a napnak, csendes beszélgetések zajlottak most már csak, ami természetesen a nap eseményeivel voltak átszőve.
A pályaudvaron még készült egy búcsú videó, megköszöntük egymásnak a jó hangulatban eltöltött napot és eseményeket, majd beültünk a kis piros autóba, amely hazahozott ide, a csendes kis lakásomba. Én pedig úgy merültem el az álmok világába, hogy tudtam, egy ilyen kaland után, bármelyiket szívesen fogadom.
Január 6-ig jár még az adventi villamos Miskolcon, menjetek el, nézzétek meg, mert a budapesti fényvillamos, messze nem ugyanaz.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: saját fotók
#blog #blogger #karácsony #adventivillamos #élmény #miskolc #fények #szórakozás
