A tanítás éve is volt 2019

Azt hiszem már nem is tudom számon tartani, hogy hányszor gondoltam mostanában arra, az elmúlt időszakban mennyi mindent tanultam meg. Talán te is így vagy ezzel, főleg ebben a helyzetben, csak nem a tavalyi éven gondolkodsz már, hanem az elmúlt 1-2 hónapon.

Mindig jó érzéssel tekintek vissza a múltba akkor, ha arra kell gondolnom, milyen tudásokra tudtam szert tenni. Mert ugye szokták mondani, hogy az ember holtáig tanul. Igen. Tanulni pedig sokféleképpen lehet. Elvégezhetünk valamilyen iskolát, beiratkozhatunk különböző kurzusokra, tanulhatunk esetleg egy másik szakmát, vagy éppen az élet iskolájában tanuljuk meg a mindennapi bölcsességeket.

A mélyről jövő ölelés

A tanulás egyszerűen hozzátartozik az életünkhöz, nem a velejárója, inkább a hozadéka. Számomra pedig ezek a hozadékok egyre csak szaporodnak és én igen nagy örömöm lelem bennük. Az egyik ilyen nagy tanítás az ölelés volt. Mert az emberek megölelik egymást, nagyon sokszor, de kíváncsi lennék arra, hogy hányan élik meg, igaz valójában azt az ölelést. Azt, amelyik igazán szívből jön, amelyben hajlandó vagy elveszni, amelytől szívesen sírva is fakadnál, mert egyszerűen annyira jó.

Jó, oké, ezt most annyira nem lehet. Vagyis lehet, csak most sokan inkább elzárkóznak ettől. Hát, én is megpróbáltam, de rájöttem, hogy én igenis öleléspárti vagyok, nekem ez létszükséglet és értem én, hogy ezt most mellőzni kéne, de a lányommal ezt nem tudom megtenni. Szóval víruska ide vagy oda, én igenis meg fogom ölelni a lányomat, mert ez számára is ugyanolyan fontos és teljesen el voltunk veszve, hogy ezt nem „tehetjük” meg. Tehát a tavalyi évem egyik tanítása nem maga az ölelés, hanem az ölelés mögött megbújó valódi érzelmek megismerése volt. Egy része eddig sem volt újdonság, de a legmélyét meglátni, az szenzációs élményt jelent nekem.

Informatikai hiánypótlás

Megtanultam, hogy nem kell félni attól sem, hogy belevágjak az ismeretlenbe. Az, hogy elindítottam a saját blogomat, pont ilyen ismeretlen terület volt számomra. Annyi tanítást hozott szellemileg, amit sosem gondoltam volna, hogy meg fogok tenni. A számítógép világának ez a része annyira nem vonzott, hogy némi informatikusi tudással is felvértezzem magam, hiszen sosem volt rá szükségem. De a blogot annyira nagyon szerettem volna, hogy nem akartam csak azért lemondani róla, mert hiányosak az ismereteim. Nos, most is van rengeteg hiány, de ami tudást megszereztem, arra pont elég, hogy létre tudtam hozni és elnavigálom. Többre nincs is szükségem, elég ha írhatok és ez volt a következő, amit megtanultam, hogy hogyan írjak.

Az írás élménye

Igen, az írás is egy pluszt jelent számomra, hiszen egy olyan világ nyílt meg előttem, amit már a másik oldaláról nagyon jól ismerek, az olvasást. Olvasni egyszerűen imádok, és mindig foglalkoztatott az a tény, hogy milyen lehet írni. Jó, írás és írás között rengeteg különbség van, de hát valahol csak el kell kezdeni, ha az embert ez foglalkoztatja. Márpedig ez engem nagyon érdekelt, és igaz, hogy nem könyvet kezdtem el írni, de a téma, amiről szól a blogom, igazán közel áll hozzám és igazán én vagyok. A legmegdöbbentőbb dolog pedig az volt, amikor kiderült, hogy nagyon sok embernek tetszik az, ahogyan írok. Jó, biztos vannak sokan, akiknek viszont nem, de hát így kerek a világ.

Nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is kell. Bőven elég, ha te magad jól érzed magad abban, amit csinálsz, ez pedig meghozza majd azokat a kapcsolatokat, akikkel közös lesz az érdeklődési köröd. Olyan embereket ismerhetsz meg, akikkel remek csapatot lehet alkotni, akik segítenek a fejlődésben, akiktől még több dolgot tanulhatsz. Csak menj tovább a saját utadon, használd ki továbbra is a lehetőségeidet, cselekedj, tanulj, szélesítsd ki a látókörödet és szerezz új és újabb ismerősöket. Építs kapcsolatokat és taníts ha kell, fejlődj, kezdj olyan dolgokba, amikre nagyon vágysz.

Milyen tanításokat hozott neked 2019? Vannak olyan vágyaid, álmaid, amik még megvalósításra várnak? Vannak még olyan dolgok, amiket meg szeretnél tanulni? Ki szeretnél próbálni?

Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.

Köszönöm!

Képek: Pixabay

#blog #blogger #bloggerképző #író #writer #érzés #feeling #ölelés #embrace #szabadság #freedom #döntés #decision

Vélemény, hozzászólás?