Ha május, akkor tavasz, friss illat, üde zöld színek, ébredező természet. Egy különleges kirándulás, egy kihívás, jó társaság, 23 km tömény nyugalom. Sosem voltam még ilyen túrán, mint ez,de minden fáradtság és fájdalom ellenére, kijelenthetem, hogy imádtam.
Azt hiszem, valamikor iskolás koromban voltam utoljára igazi túrán. Azóta inkább csak hosszabb sétákat ejtettem meg, amik azért nagyrészt városi terepen zajlottak. Ebben a túrában a legelső akadály mindjárt a hatalmas esőzés volt, de szerencsére nem mondtunk le arról, hogy elinduljunk, így mire ténylegesen nekivágtunk volna a távnak, már nem esett az eső, sőt, kifejezetten jó időnk lett. A helyszín pedig Pécs-Pécsvárad.
A napsütés mellénk állt
Budapestről indultunk autóval és 11 órakor érkeztünk meg Pécsre. Itt még gyorsan megejtettünk egy étkezést, majd leparkoltuk az autót és elindultunk mindössze négyen, hogy felfedezzük, a valódi zöld természetben kanyargó útvonalat. Az első nagyjából 2 km, igen gazos környezetben indult, de ez teljes mértékben leküzdhető volt, engem pedig ismét lenyűgözött az a tény, hogy ha valamit nem bolygat az ember, akkor a természet visszaveszi, ami az övé. A zöldnek pedig minden árnyalatával lehetett találkozni és május lévén renget volt az üde, nagyon friss zöld színből, amit a nap sugarai tettek még intenzívebbé. Gyönyörű látvány volt.
Halkan megjegyezném, hogy az emberek jelenléte befolyásolta ezt a tiszta idillt, hiszen a szemét, mint olyan, azért egy-két helyen szintén jelen volt. Miután magunk mögött hagytuk a kicsit dzsungeles szakaszt, amiből szinte hiányoltam Tarzant, igazi csoda tárult a szemem elé. Lenyűgöző volt és csodálatos. Jobbról és balról is csak a természet vett körbe, teljes a csend, a városi zaj, mintha soha nem is lett volna. Annak ellenére, hogy zöldövezeti helyen lakom és egész nap hallom a madarak hangját és a zöld levelek karnyújtásnyira vannak csak tőlem, rájöttem, hogy az én lelkemnek ez az igazi otthona.
Megkezdődött a simának még véletlenül sem mondható útvonal végigjárása. Hogy miért nem volt sima? Hát, csak azért, mert a kavicsokon és a síneket tartó fákon, egyáltalán nem könnyű sétálni. Igazi kihívás volt, én pedig nagyon szeretem az ilyen kihívásokat. Megmutatja, hogy az ember képes ezen akadályok leküzdésére is. Mi pedig mentünk, töretlenül előre. Volt, aki az élen sokkal előrébb tartott és volt, aki meg jóval mögöttem haladt. Így nagyon sokszor fordult elő, hogy tulajdonképpen „magányosan”, tartva a saját tempómat haladtam a sínek között, a kavicsokon. Mondjuk inkább kövek voltak, mint kavicsok, én pedig arra gondoltam, na ez az igazi talpmasszázs. A különbség annyi, hogy egy idő után azért ez már kissé fájdalmas tud lenni, amit a vége előtt kb. 5 km-rel kezdtem már nagyon gonosz dolognak érezni.
Tiszta természet, tiszta gondolatok
Viszont ezeknek a „magányos” részeknek köszönhetően, teljesen kiürültek a gondolataim. Mivel a figyelmem és a koncentrációm alapvetően a tartófákra való lépkedésre irányult, az engem foglalkoztató problémáknak, feladatoknak, terveknek és céloknak egyszerűen nem maradt hely. Másképp fogalmazva, inkább átalakultak. A feladat az volt, hogy legyőzzem újra saját magamat. Elképesztő volt azt érezni, hogy az egész túrát nem egy nyűgnek vettem fel a nehézségek ellenére, hanem egy teljesen pozitív, akaraterőmet és kitartásomat igazoló tesztnek, ami egy fantasztikus élménnyé alakult át.
Ami az egyik legnagyobb tanulsága volt számomra, hogy ha nem emeled fel a fejed, akkor lemaradsz a csodákról. Ott gyalogoltam a sínek között, köves, tartófás „úton” és én annyira koncentráltam arra, hogy jó helyekre lépjek, hogy sokszor azt vettem észre, mikor felnéztem, hogy majdnem lemaradtam egy gyönyörű tájképről, egy mellettünk futó folyóról és a rétet is csak azért vettem észre a bokrokon túl, mert nagyjából ezer tücsök ciripelésére lettem figyelmes. Ez pedig a való életre is kiterjed, hiszen ha mindig csak bezárkózva élsz, akkor szintén lemaradsz az élményekről.
Viszont azt mindenképpen kihangsúlyoznám, hogy a saját élményeink a legfontosabbak, így aztán ha egy ajánlott lehetőséget, ami a másiknak nagy örömet szerzett, nem érzel magadénak, akkor is kétesélyes, hogy te hogyan fogod megélni. Mert simán lehet, hogy neked is ugyanolyan örömet fog okozni, de az is lehet, hogy egy nagy csalódásként fogod megélni. Ez a túra, bizonyos szempontok alapján nagyon messze áll tőlem, mégis teljes mértékben megtaláltam benne azt, amit igazán magaménak érezhetek. A természet szépségét és a hangját.
Igen, megcsináltuk!
Este 8 órakor érkeztünk meg a célba, Pécsváradra és mint említettem az utolsó kilométerek már igazán nehézkesek voltak. A lábaim már nem akartak vinni, de rájöttem, hogy ez azért van, mert ha egy földúton mentünk volna, akkor a normál lépteimmel tudtam volna haladni. Viszont a tartófák egy kicsit messzebb voltak egymástól, én pedig igyekeztem mindig rálépni, aminek az volt a hozadéka, hogy folyton hosszúakat léptem. Így hát nem csoda, hogy egy idő után már ezek a lépéshosszak nem estek jól. Feladni viszont semmiképpen sem tettem volna, mert nehogy már a vége fogjon ki rajtam, így hát összeszedtem minden erőmet és még egy utolsó hajrával besétáltam a többiekkel együtt Pécsvárad végállomására.
Egy gyors visszabuszozás után a kocsihoz, visszaindultuk Budapestre, ahonnan egyik társunk, még vonattal utazott tovább. Nagyon izgultunk, hogy eléri-e a vonatot, hiszen olyan szinten ki volt percezve az érkezésünk, hogy 2 perce volt felszállni a vonatra, de végül elérte. Jómagam éjfél előtt 3 perccel léptem be a lakásom ajtaján, sajgó izmokkal, kiüresedett elmével, tele élményekkel. Azt gondoltam, hogy rengeteget fogok aludni egy ilyen túra után, de 5 óra alvást követően újra fent voltam. Izomláz tömkelegét érzem most, de egyáltalán nem bánom, hiszen rengeteget kaptam ettől a kirándulástól. Az élmények, az érzések megmaradnak, az izomláz meg pikk-pakk elmúlik.
Hálás vagyok, hogy a meghívtak erre a túrára és annak ellenére, hogy most minden mozdulat nehézkes, máskor is szívesen veszek részt ilyenen, ha lesz rá alkalom. Menjetek ti is túrázni, kirándulni olyan helyekre, ahol tényleg senki sem jár vagy csak nagyon kevesen. Mert nemcsak a városban és Duna-parton lehet sétálgatni, van rengeteg olyan hely, ami még felfedezésre vár.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: saját fotó
#blog #blogger #küzdelem #struggle #energia #energy #szórakozás #entertainment #pihenés #rest #szabadság #freedom #győzelem #victory #siker #succes
