Biztosan te is megtapasztaltad már az „egyszer fent, egyszer lent érzést”. Azt gondolom, hogy minden embernek eljön az a pont az életében, amikor leül és összegzi, hogy hol is tart most az élete. Éppen mélyen van? Vagy pont ellenkezőleg, most éli fénykorát, és az élete minden területén rendben van? Te, hogyha most leülnél és rendszereznéd az életed, akkor mit tapasztalnál, hol tartasz most? Zuhanásban vagy, vagy emelkedésben?
Bár már régen az új évben vagyunk, mégis rengeteget gondolok arra, hogy tulajdonképpen a zökkenők ellenére is egészen rendben van az életem. Azt ugyan nem tudnám kijelenteni, hogy harmonikusan élem a mindennapjaimat, de ha visszagondolok a pár évvel ezelőtti harcaimra, akkor minden bizonnyal kijelenthetem, hogy majdnem a hegy tetején állok. Kapaszkodásban vagyok még és azt gondolom, hogy messze még a cél, amit kitűztem magam elé, mégis úgy érzem, hogy jól alakulnak a dolgaim. Természetesen igyekszem nem elbízni magam, de rengeteg dolog miatt lehetek nagyon hálás.
Mekkora a hegy?
Mit is jelent az, hogy a hegy tetején állva? Ez egy mindenképpen kétértelmű kérdés, hiszen lehet fizikálisan is értelmezni, és lehet képletesen is. Ráadásul mindenkinek mást és mást jelent. Én most képletesen foglalkoznék ezzel a témával. Mivel nem vagyunk egyformák, mindenki máshova helyezi azt a bizonyos lécet, illetve mindenki más magasságot mászik meg az élete során, így az a bizonyos hegy, mindenkinek más magasságot jelent. Van, aki beéri kevesebbel is, van, aki viszont elképesztő magasságokba vágyik. Én a magam részéről elég válogatott magasságokban gondolkodom, bizonyos területeken megelégszem az éppen eléggel, bizonyos területeken pedig magasabbra teszem a céljaimat.
Aztán ott van a másik nézőpont, hogy milyen oldalról közelítjük meg azt a bizonyos magasságot. Anyagi oldalról, fizikális vagy mentális oldalról. Ha az anyagi oldalt tekintjük, akkor te mennyire érzed azt, hogy a hegy tetején állsz? Fizikálisan milyen magaslatokban vagy jelen a saját hegyeden? És mentálisan, lelkileg vajon hol helyezkedsz el? Mik azok a pontok az életedben, amikkel még nem vagy részben vagy teljesen elégedett?
Dolgozz, aztán pihenj!
A magam részéről minden ponton érzem azt, hogy lehetnék jobb helyzetben is, de talán a mentális, lelki jólétem terén szeretnék még magasabbra jutni. Sőt, nem csak talán. Jelenleg ez az a sarkalatos pont az életemben, amiről elmondhatom, hogy jócskán van még hova fejlődnöm, de ha visszatekintek egy kicsit a múltba, akkor mindenképpen el kell ismernem, hogy határozottan fejlődőképes vagyok. Lassan, de biztosan menetelek felfelé a magam lelki hegyén és minden egyes akadály leküzdése után próbálok egy kicsit megpihenni, hogy vissza ne essek egy-egy szintet, hiszen minél hamarabb szeretném elérni a kitűzött célomat.
Az biztos, hogy akkor hozhatjuk meg ebben a kérdésben a lehető legjobb válaszainkat, ha csak és kizárólag magunkra gondolunk. Ha nem máshoz mérjük magunkat, hanem csak a saját hangunkra koncentrálunk, arra, hogy nekünk magunknak mi a legjobb. Mikor érezzük, vagy mikor éreznénk magunkat a lehető legjobban? Annak ellenére, hogy rengeteg vesztés van a hátam mögött, rengeteget nyertem is. Nem mondom, hogy egyensúlyban vannak ezek a dolgok egymással, de mégis úgy érzem, hogy nem lehetek elégedetlen, hiszen ha csak saját magamat veszem alapul, akkor pont, hogy nagyon elégedett lehetek mindennel. Ezeket a dolgokat viszont csak magamnak köszönhetem.
Keresd a lehetőségeket!
„Nem tudsz átmenni a hídon, ha nem vagy ott.”
Mindenképp jó, ha leülsz és átgondolod, hogy hol tart most az életed. Ha mérlegeled, hogy milyen helyzetben vagy, milyen lehetőségek adódnak a számodra, mik azok az akadályok, melyek az utadban állnak. Hiszen minden csak rajtad múlik. Egy biztos, hogy a kifogások nem visznek előre. A most kialakult vírushelyzetet nem szeretném taglalni, de ha körbenézel, akkor biztos találsz olyan embereket, akik még ebben a helyzetben is keresik a lehetőségeket. Mert lehetőségek mindig vannak, csak arra várnak, hogy kiaknázd őket. Nekem is megvolt a magam lehetősége és éltem is vele. Egy lehetőség pedig hozta magával a többit. A hegymászónak sem csak erősnek kell lennie, hanem rugalmasnak is, miközben a kapaszkodási lehetőségeket keresi. Egy dolog viszont teljesen biztos. Ha nem indulsz el, soha nem érkezel meg oda, ahova vágysz. Szóval ülj le te is, mérlegelj, keress lehetőségeket és indulj el, mássz fel te is a saját hegyedre.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: Pixabay
#blog #blogger #bloggerképző #lehetőség #nézőpont