Mindenki életében eljön egyszer az a pont, amikor azt mondja: – ELÉG VOLT! Ez lesz a vízválasztó. Ezen ponton már mindenképp dönteni kell. Ezen a ponton már egyszerűen nem békélhetsz meg azzal, hogy folyton jelen legyen az életedben a félelem, a szorongás, a pánik. Itt már le kell ülnöd beszélgetni magaddal, hogy miért érzed magad folyton így? Itt már meg kell kérdezned magadtól, hogy mit tudnék tenni annak érdekében, hogy jól legyek?

A feladás itt most nem játszik, egyszerűen nem teheted meg, hogy feladd. Ha már kitartottál idáig, akkor tudnod kell magadról, hogy nagyon erős vagy. De azt is tudnod kell, hogy csak azért nem tudsz mozdulni, mert azok a bizonyos kötelek fogva tartanak. De van egy köztük, ami a legerősebb, a legfurfangosabb, a legkreatívabb, a legalattomosabb, a legkitartóbb. Vajon kitalálod, hogy melyik az?

A kifogás és a halogatás

Mire idáig eljutottál, csak úgy feszül körülötted. Ő pedig nem más, mint a KIFOGÁS. Kézen fogva jár a HALOGATÁSSAL. Gúzsba köt és nem enged. Komolyan mondom, még akár olimpiát is lehetne rendezni a kifogásokból. Összeszámolni sem tudom, hogy hány kifogással éltem már életem során. Egyik jobb volt, mint a másik, az én szemszögemből nézve. Egyik gagyibb volt, mint a másik, más szemszögéből nézve.

Mi lesz, ha… Nem tudom, mert… Nem, mert akkor… Igen, csak… Kimeríthetetlen tárház. Ma már eljutottam arra pontra, hogy ezt nem csak, hogy észreveszem, de egyre többször cselekszem ellene. Mert hiszek abban, hogy le tudom győzni. Ugyanúgy, mint a pánikbetegséget. Egyszerűen felhasználom a félelem erejét. Átfordítom a magam hasznára.

Ma már egyre többször, inkább attól félek, hogy lemaradok valamiről. Lemaradok olyan dolgokról, amikben kaland van. Olyan dolgokról, amik után sokkal többet tudok mosolyogni. Olyan dolgokról, amikben eddig nem volt részem. Olyan dolgokról, ami ugyan másnak apróság, nekem viszont a világot jelenti ott és abban a pillanatban. Ez hajt előre. A lemaradás félelme. Lemaradni olyan dolgokról, amik örömet okoznak. Itt már nem a félelem ellen harcolok, hanem vele.

Van még vele meló. Nem is kevés. De nem hátrálok meg csak azért, mert “munkával” jár. Mert ennek a munkának, gyönyörű jutalma van. A jutalom lehetősége pedig mindig jó hajtőerő. Volt a régi életem és van az új. Sokszor döcögős még az utam, de kié nem. Egy biztos. Megyek tovább rajta.

Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.

Köszönöm! 

Képek: Saját fotó

#blog #blogger #kifogás #halogatás #félelem