Minden ember életében vannak olyan szakaszok, amikor elgondolkodik azon, hogy vajon hogyan tovább. Ez nálam is így történt, több olyan cikket is olvastam mostanában, amik segítettek egy kicsit mélyebbre látni magamban. Hihetetlen, de a könnyebbik része következik számomra, úgy, mint a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás és végül az elengedés.
Az elmúlt pár hétben láthattátok, hogy kevesebb blogbejegyzésem született a pánikkal és a szorongással kapcsolatban. Ennek oka, hogy nagyjából most jutok ki egy mélypontomból. Rájöttem, hogy nem könnyű feladat, folyton visszanyúlkálni a múltba, márpedig a blogommal pontosan ezt teszem.
Ugyanakkor viszont nagyon is jó, mert eredményeket hozott számomra, rengeteg dologra fény derült, többek között arra is, hogy hogyan látom az embereket, legfőképp a családtagjaimat. Hogy miközben jót gondoltam és láttam, az valójában egy hatalmas önbecsapás volt.
És igaz, hogy ettől még létezett számomra a jó, de nem vettem észre a rosszat, vagyis inkább elnyomtam magamban. Egy olyan ember számára, akiben tombolnak az érzelmek, azoknak minden formáját mélyebben éli meg, iszonyatosan nehéz szembesülni azzal, hogy ennyire nem látta a valóságot.
Vagyis inkább nem akartam észrevenni. Már pedig én pont ilyen vagyok. Nem véletlenül választottam végül ezt a nevet a blogomnak, és hatalmas boldogsággal tölt el az, hogy ezt a lépést megtettem, hogy elindítottam. Rájöttem arra is, hogy sokkal jobban szeretek írni, mint ahogy ezt eddig magamról gondoltam. Tény, hogy az iskolában is sokkal jobban szerettem dolgozatot írni, mint felelni.
Visszatérve a mélypontomhoz, három héttel ezelőtt tudtam az emlékeim között úgy a mélybe nyúlni, hogy kizárjam az érzelmeimet, félre söpörjem a lelkiismeret furdalást, a bűntudatot és meglássam azt, amit már régóta mond nekem egy ember, de soha nem akartam elfogadni és tudomásul venni. Fura volt, hogy mennyire másképp lát ő mindent.
Bennem pedig még csak most fogalmazódott meg rengeteg kérdés, amikre keresem a válaszokat. Azokat a válaszokat, amiket ő már rég megtalált. Igen, ő a testvérem. Olyan ő az életemben, mint valami jelzőlámpa, én viszont úgy robogtam el mindig a szavai mellett, hogy még csak nem is lassítottam, nemhogy megálltam volna.
Most már figyelek rá. Hogy eddig miért nem tettem? Mert makacs voltam és talán túl büszke is. Nem akartam tudomást venni arról, hogy miben éltem. Már látom, hogy ez mekkora hiba volt, most viszont már nincs más dolgom, mint megérteni mindazt, ami volt, feldolgozni, elfogadni, megbocsájtani és letenni ezt a csomagot.
Egyszerűnek látom a feladatot, mert rájöttem, hogy elsősorban magamat kell megértenem, hogy miért láttam mindent másképp. Nem a helyzeteket, hanem magamat. Hiszen minden belőlem indul ki. Minden bennem zajlik. Erre már nem most jöttem rá, de most fogom a legnagyobb hasznát venni. Jelenleg az elfogadás fázisában vagyok, de még ugrálok a dolgok között.
Az elmúlt két hét volt a legnehezebb, de még mindig nyomaszt ez az egész. Lassan kijutok a mélypontból, ami jó lesz már végre, mert rengeteg információ van még a fejemben, amit tovább szeretnék adni nektek. Ennek az egész témának megvan a maga szépsége és mélysége is. Kimeríthetetlen tárház.
Csak élünk, miközben érzünk, de nem foglalkozunk velük. Csak jönnek és mennek, vagy éppen maradnak a gondolatok és nem is értjük, miért kavarognak bennünk. Hát azért, mert átlépünk rajtuk. Mert aki érez, az gyenge, mert aki kimutatja, az még gyengébb. Legalábbis a társadalom ezt tolja ránk. Ha észreveszik, kihasználnak, földbe döngölnek. De ha jól kezeled az érzéseid, és megtanulod őket jól kifejezni, akkor igenis, hogy erős leszel.
Jelenleg minden egyes kérdésemben az fogalmazódik meg, hogy vajon mi történhetett velem abban az időszakban, amire már nem tudok visszaemlékezni, ami olyan 5 éves koromig történhetett velem. Tippek vannak, csak már az információszerzésben tud nagyon kevés ember segíteni, ami kettő emberre korlátozódik. A lényeg, hogy szerintem nagyon is jó úton haladok, már egyre kevesebb az a csomó, amit ki kell bogoznom, de már látom, hogy mi a megoldás.
Szóval igyekszem visszatérni és mindenkit arra buzdítok, hogy igenis foglalkozzon magával lelki szinten is, mert lehetsz bármilyen jól, mindig van hova fejlődni.
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
#blog #blogger #múlt #felismerés #megértés #önismeret #érzések #gondolatok
