Hírességgel találkozni, mindenki számára mást jelent. Van, aki elintézi egy vállrándítással az egészet és nem is foglalkozik vele. Olyan is akad bőven, aki viszont már valósággal fanatikussá válik. Rajongónak lenni pedig egyfajta összetartást is jelent. Ha pedig ez a rajongás olyan mértékű, hogy már dedikálást is szeretnénk kérni a hírességtől, akkor egészen hosszú sorokat is képesek vagyunk végig állni.
Bár az életemben nem találkoztam sok hírességgel, mégis akadt egy-kettő, de ezek nem bírtak olyan nagy jelentőséggel számomra. Érdekesek voltak ezek a találkozások, de mégis van egy valaki, akit kiemelnék ebből a sorból. Ő pedig nem más, mint Lőrincz L. László vagy, ahogyan még sokan ismerik, Leslie L. Lawrence. Írhatnék most itt a pályafutásáról, de nem teszem. A neve magáért beszél. A lényeg, hogy 80 éves korára, 80 könyvet írt, mérhetetlen tudással rendelkezik Tibetről, a lámákról és a kolostorokról. Emellett kedves, humoros, hatalmas olvasói táborral rendelkezik, ő a mi Laci bácsink.
A könyvmollyá válásom kezdete
Nagyjából 14-15 éves lehettem, mikor egy nap szólt a testvérem egyik barátja, hogy rengeteg könyv van náluk a tárolóban, amit ki akarnak dobni. Mivel a testvéremtől tudták, hogy szeretek olvasni, így megmutatták a dobozt, amiből bátran válogathattam. Érdekes, hogy nem emlékszem már, milyen könyvek voltak még ott, de egyre határozottan. Külsőre nem volt különleges, a címe alapján viszont fordítottam rajta egyet és a fülszöveg megvett magának. Így hát kezemben a könyvekkel, szépen hazaballagtam és belekezdtem abba a szép zöldes színűbe, melyet Leslie L. Lawrence írt.
Meghatározó ember ő az életemben, hiszen ő hozta még közelebb hozzám a könyveket. Általa lettem még nagyobb könyvimádó. A legelső könyv, amit olvastam tőle, az A megfojtott viking mocsara. Számomra olyannyira letehetetlen volt, hogy nem is érdekelt semmi más, míg ki nem olvastam. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy kinek a könyvét olvasom. Volt egy név, ami nem magyar. Semmit sem tudtam hozzákötni. Csak azt tudtam, hogy amit a kezemben tartok, az számomra egy csoda.
Aztán azt vettem észre, hogy már három könyvtárba vagyok beiratkozva, mert amelyik könyve nem volt meg az egyikben, az megvolt a másikban. Kicsit nehezebb volt akkoriban felkutatni a könyveket, hiszen nem volt még internet, így messze nem létezett még a moly.hu sem, ahol előszeretettel csemegézek a jobbnál jobb olvasnivalók között.
Később megismertem a többi könyveit, a munkásságát, majd a tévében is láttam vele többször beszélgetést. A személyisége is nagyon megfogott, ami a médián keresztül jutott el hozzám. Éveken keresztül, minden könyvfesztiválon vagy könyvhéten azt néztem, hogy ő mikor fog dedikálni. Aztán valahogy sosem került sor a találkozásra. De idén, 2019-ben végre megtört a jég. Kezembe vettem azt a bizonyos elsőnek olvasott könyvet, és végig álltam a sort, hogy elmondhassam neki, milyen szerepet tölt be az életemben. Hatalmas büszkeséggel töltött el az a tudat, hogy én is bele tartozom abba klánba, ahol egy emberként szereti őt mindenki.
„Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében.”
A személyes találkozás dupla ünnep lett
Laci bácsi pedig fantasztikus ember. Folyton mosolyog és szórakoztat. Szinte alig akartam elhinni, hogy én is érdeklem, rám is szán annyi időt, mint bárki másra. Hogy fontos neki, amit mondok. A hab a tortán, hogy pont a 80. születésnapja volt és én részese lehettem az ő nagy napjának. Felköszönthettem ezen a napon, ott akkor, több száz emberrel együtt. Tetőzte a hangulatomat, hogy mindezt a lányommal is megoszthattam és ő is láthatta személyesen, ki az az ember, akiért annyira rajongom. 80 évesen Lőrincz L. László úgy viselkedett velem, mintha az unokája lettem volna, barátságos és szeretetteljes volt. Pont úgy, mint ahogyan azt a tévében is látni lehet.
Ő nem játszik szerepet, csak egy ember, aki hatalmas sikereket ért el, a maga egyszerűségében. És én boldog vagyok, hogy ha csak pár percre is, de személyesen is megismerhettem és megköszönhettem neki azt a rengeteg munkát és könyvet, ami által az lehettem, aki ma vagyok. Egy sokat olvasó ember, aki ma már az írással is próbálkozik. Mert olvasni és írni, igenis jó.
Neked is van az életedben olyan híres ember, akivel találkoztál? Vagy akivel szívesen találkoznál? Akinek feltennél olyan kérdéseket, amik téged nagyon foglalkoztatnak? Esetleg valaki a múltból, aki nagy hatással volt rád?
Ha tetszett a bejegyzésem, kövesd az Érzelmi szobafogságot facebook-on, és oszd meg másokkal is az oldalamat.
Köszönöm!
Képek: Pixabay és saját fotó
#bloggerképző
